Annyira belefaràdtam mindenbe.. De tényleg!
Hasít a fejem, szúr az alhasam, a felsôszomszéd nyughatatlan, a gondolatok kavarognak bennem...
And finally I want to be dead.
Annyira rossz minden.
Az életem az utolsó búzakalàsz a hatalmas mezôn, vagyis értelmetlen.
Egyetlen egy ember miatt vagyok még itt.
Ha ô màr nem lesz, és nekem ilyen gecirekibebaszottagyomkurtul kaksi marad, én se leszek. Ismerem a hatàraimat. Magammal nem, de a tûrôképességemmel tisztàban vagyok. Teljes mértékben.
Annyira, de annyira régen készülök egy velős bejegyzéssel, de csak most jutottam el idáig..
Ma visszaestem.
Hónapok után újra jéghideg penge siklott a bőrömön...
Egy kicsi dologból keletkezett, miután kijött rajtam minden...
A szerelmi életem egyenlő az életemmel, szóval NINCS IS.
Anya is megmondta egy balhé keretei közt hogy jobb lenne ha nem élnék. Finoman közölte és ebben nincs irónia.
"-Én azt nem élnem túl!
-Meg is érdemelnéd...-motyogta halkan, de arra nem számított hogy én hallottam.
-Tessék?-kérdeztem vissza.
-Semmi..."
Pedig annyira de annyira szeretethiányos vagyok. Mindig mondja mindenki hogy szeret, de ezt ők nem értik. Ne értsék meg, ne értsék meg.
Összebújás, puszik, csókok, csiki, szeretgetes.... Nem adatik meg.
